Alpesi nyár
megérkezni és újjászületni

MENÜ

Fulpmes 2013 - Südtirol

Tiroli nyaralásunk talán legszebb része a Südtiroli táj volt,vagyis a Dolomitok. 2011-ben már jártunk itt de akkor csak egy kis részét láttuk ennek a gyönyörű vidéknek! Még akkor eldöntöttük hogy ide vissza kell jönni. Az idén három napot szántunk kedvenc hegyeinkre. Már a kiutazást is úgy terveztük, hogy a Dolomitokon keresztül megyünk majd Fulpmesbe. Az út alig volt hosszabb mintha Bécs és Salzburg felé mentünk volna az autópályán. Rábafüzesnél léptük át a határt,majd az A2 számú autópályán tovább. Villach után rátértünk a festői 111-es számú útra. Ez a nagyon szép út a Lesachtal völgyön keresztül megy az Olasz határ mellett. 1995-ben Európa legszebb völgyének választották Lesachtalt. Amikor kiérünk a völgyből akkor balra kell fordulni Dobbiaco felé,ez az út már a Dolomitokba visz. A mi célunk egyébként a Cinque Torri lesz. Dobbiaco-nál még megálltunk egy nagyon szép helyen a Toblacher tónál. Az út mentén van ez a tó,az első óra ingyenes a parkolóban. 5 perc gyaloglásra elérhető a parkolótól a tó,melyen egy kis hídon át lehet sétálni. Megéri itt megállni. 8 km megtétele után egy másik tó is található majd az út mentén,ez a Dürrensee,itt is megálltunk fotózni. Majd megyünk tovább a Misurina tó mellett ,Cortina dAmpezzon keresztül a Cinque Torrihoz. A Misurina tónál és a Passo Tre Crocin persze muszály volt megállni fotózni. Nagy meglepetésünkre havas csúcsok fogadtak. Egy nappal az érkezésünk előtt ugyanis a Dolomitok egy-két részén bizony havazott. A táj így még szebb volt!


 

Lesachtal völgy Obertilliach után

Toblacher See

Toblacher See (a kis hídról a tó másik oldala)

Dürrensee

Misurina tó

A Cristallo csoport

Passo Tre Croci

 

Délelőtt 10 óra után értünk úticélunkhoz,a Cinque Torrihoz. A Cinque Torri egy egymás mellett elhelyezkedő sziklás hegycsoport. A hegytornyok egy erkélyről emelkednek ki, ahonnan a Dolomitok egyik legszebb 360°-os szögű panorámájában lehet gyönyörködni. Nagyon szép a táj bár merre nézünk! Az első világháború alatt a Cinque Torri-nál volt a második Olasz frontvonal. A lövészárkok és tüzelőállások még ma is megmaradtak. A kivételes földrajzi fekvésnek köszönhetően a Cinque Torri-nál volt a tüzérség főhadiszállása. A sziklás hegytömegek mögül ágyúval lőtték az Osztrák állásokat. III.Viktor Emánuel Olasz király többször is meglátogatta az itt harcoló olasz katonákat. A Cinque Torrinál szabadtéri múzeum található melyet a gyerekek is könnyen bejárhatnak. A sziklák előtt zöld tisztások terülnek el, ahol meg lehet pihenni. Ottjártunkkor a zöld mezőkből semmit sem láttunk hiszen "júniusi" hó borította el. Persze így is nagyon szép volt!

A Cinque Torri megközelíthető autóval vagy négyüléses felvonóval. Mi a felvonót választottuk mert a havas úton nem akartunk csúszkálni az autóval. Az autóút ingyenes,a felvonó 14 euro/fő. Gyerekeknek 6 éves korig ingyenes. A felső állomásnál étterem is van. Már délután volt amikor indultunk tovább. Utunkat a Passo di Falzeragon és Passo di Valparolán át folytattuk.

San Cassianoban még betértünk egy Olasz pizzára,majd onnan már a Val Badián át egyenesen Fulpmes felé vettük az irányt. Az esti órákban szerencsésen meg is érkeztünk.

Cinque Torri

Passo di Falzerago

Passo di Valparola

 

A második Dolomitok napunkon már Fulpmesből indultunk egy nagyobb körútra. Wipptalon és a Brenner hágón át először a Geisler csúcsokhoz érkeztünk Santa Maddalena-ba (Val di Funes). A Geisler hegycsoport kiválóan kiépített hegymászó és túraközpont. A hegyen a Sass Rigais főcsúcs uralkodik,amelyre két klettersteig (Via Ferrata) is vezet. A csúcsok az 1977-ben kialakított Puez-Geisler Natúrparkhoz tartoznak,amelyen keresztül vezet a 2.számú Dolomitok túra út is. Nagyon kanyargós hegyi úton lehet ide eljutni,sokszor csak egy autó fér el. Túraút indul a Geisler alm-hoz ahol egy hütte és játszótér is van. Mi most nem túráztunk mert nem fért volna bele a napba,majd legközelebb?! Santa Maddalenában gyönyörködtünk a tájban a gyerekek pedig a játszótéren voltak egy kicsit. Utunkat folytattuk Val Gardenán keresztül, de csak nagyon lassan haladtunk a kanyargós utakon,a táj mesés volt. Elmentünk egészen a Passo di Selláig majd onnan vissza Passo di Gardena. Corvarában még megálltunk fotózni,és ezzel véget is ért a nap. Egy nagy körutat tettünk meg ezen a napon,de sajnos nem maradt már idő a Marmoladára a Dolomitok legmagasabb hegyére,pedig ez is tervbe volt véve. Még egyszer jönni kell!?

A harmadik Dolomitok napunkat hagytuk a végére,pedig ez volt a legizgalmasabb! Egy túra arra a helyre,ami sokak szerint a Dolomitok legismertebb és legszebb része. Ez nem más mint a Drei Zinnen vagyis a Lavaredo tornyok.

A túra leírását a "Túra: Drei Zinnen" menü pont alá mentettem.

 

Val di Funes

Passo di Sella

Passo di Sella

Passo di Gardena

Passo di Gardena

Corvara

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet